Könnyen előfordulhat, hogy valamilyen ügyintézéshez hivatalos céges dokumentumokra lesz szükségünk. Ha körül nézünk az interneten, akkor számos különböző típus közül választhatunk. Nem mindegy azonban, hogy melyik mellett döntünk. Amit ugyanis az egyik helye elfogadnak, nem biztos, hogy máshol is használni tudjuk.
Ebben a bejegyzésben bemutatjuk a különbségeket az egyes, interneten keresztül is elérhető véges dokumentumok között, hogy egész biztosan ne érhessen minket meglepetés a hivatalos ügyintézés során.
Céges dokumentum, ha csak kevés információra van szükségünk: céges névjegy, ingyenes cégkivonat
A céges névjegy a legegyszerűbb dokumentum, mely csupán néhány fontos adatot tartalmaz. Általában a cég nevét, címét, aktuális bankszámlaszámait és statisztikai számjelét. Gyorsan elérhető, olcsó dokumentum, amely jó megoldást jelent azokban az esetekben, ha csak ezekre az adatokra van szükségünk.
Érdemes tudni, hogy a céges névjegy leginkább tájékozódási célból használatos, azonban hivatalos ügyintézéshez önmagában a legtöbb esetben kevés. Csakúgy, mint az ingyenesen letölthető cégkivonat, amely jóval több információt tartalmaz, azonban ezek frissességét nem garantálja a Cégbíróságtól származó hitelesítés. A hivatalos ügyintézések során az esetek többségében 30 napnál nem régebbi, friss, hatályos hiteles cégkivonatot fogadnak csak el. Az ingyenesen letölthető cégkivonatokon valószínűleg régebbi dátum fog szerepelni ill. elektronikus pecséttel sem lesz ellátva, úgyhogy ezeket az ingyenesen letölthető cégkivonatokat inkább csak tájékozódási célra ajánljuk.
Ha nem szeretnénk falakba ütközni: közhiteles és e-hiteles céges dokumentum
Abban az esetben, ha egy céges dokumentumra nemcsak tájékozódás, hanem ügyintézés céljából van szükségünk, a legjobb döntést a közhiteles cégkivonat jelenti. Ez egy Cégbíróság által hitelesített céges dokumentum, amely minden esetben az adott vállalkozással kapcsolatos, legfontosabb információkat tartalmazza, éppen ezért tökéletesen alkalmas a cég ellenőrzésére. Ebből a céges dokumentumból egyből kiderül, ha esetleg felszámolás vagy végrehajtási eljárás van a cég ellen, de belátást kapunk a tulajdonosok, ügyvezetők, tevékenységi körök, a cég alapadatiba is, mint cégnév, székhely, telephely, cégjegyzékszám, adószám.
Közhiteles cégkivonatot ma már gyorsan és egyszerűen, az interneten keresztül is igényelhetünk. Biztonságos online fizetés esetén pedig nem is kell rá sokat várnunk, hiszen a postás vagy a futár a következő munkanap folyamán kopogtat vele az ajtónkon, de akár aznapra is kérheti. Ha nem tudja, hogy melyik cégdokumentumot rendelje, melyiket fogják elfogadni, akkor a közhiteles cégkivonat a legjobb választás, mert ezt Magyarországon biztos mindenhol elfogadják, míg egy elektronikus változatot nem biztos. Javasoljuk mindig, mielőtt cégkivonatot rendel, kérdezzék meg a befogadó szervet, hogy melyik formátumra van szükség.
Az e-hiteles cégkivonat ezzel szemben egy elektronikus formában hitelesített céges dokumentum. Nagy előnye, hogy igénylés és fizetés után azonnal az elektronikus postaládánkban landol, így szüksége esetén azonnal használható, és akár egy tárgyalás kellős közepén is igényelhetjük. Fontos azonban tudni, hogy míg a közhiteles cégkivonat minden hivatalos ügyben használható, addig az e-hiteles cégkivonatot bizonyos szituációkban nem fogadják el. Ilyen lehet például a hiteligénylés vagy egy pályázatra történő jelentkezés is. Amennyiben személyesen intézik az adott ügyet érdemes a közhiteles változatot választani, de van több esetben, amikor egy adott oldalra kell feltölteni a cégkivonatot vagy e-mailben kell elküldeni, ilyekor elektronikus cégkivonatra lesz szükség. Tartalmilag ugyanaz lesz, mint a közhiteles cégkivonat, viszont az elektronikus formátumon egy elektronikus pecsét szerepel.
Ha külföldre szólít a kötelesség: Apostille cégkivonat
A közhiteles cégkivonat és az Apostille cégkivonat közt az egyetlen lényeges különbség, hogy az utóbbi kifejezetten külföldi felhasználásra készül. Bizonyos országokban ugyanis a lefordított cégkivonatot csak akkor használhatjuk, ha azt ennek megfelelően ellátták az úgynevezett Apostille felülhitelesítéssel. Ez lényegében egy nemzetközi felülhitelesítés, amit külföldi bankok, hatóságok és partnercégek is egyaránt kérhetnek.
Az Apostille cégkivonat angol, német és francia nyelven egyaránt elérhető, a felülhitelesítés pedig feljogosítja arra, hogy bármelyik, az Apostille Egyezmény tagjaként jegyzett külföldi államban használható legyen.

Ha a múlt is fontos: hiteles cégmásolat cégdokumentum
A cégmásolat a cégkivonathoz hasonló dokumentum. A különbség mindössze annyi, hogy a cégmásolat nem csak a jelenleg aktuális, hanem a cégjegyzékből már törölt adatokat is tartalmazza. Ennek köszönhetően átfogó képet fest egy adott vállalkozás teljes történetéről.
A cégmásolatra ebből kifolyólag olyan szituációkban lehet szükség, amikor az adott cég múltja fontos, bizalmi kérdést jelent. Ilyen helyzet például egy cég megvásárlása vagy egy komolyabb, hosszútávú üzleti kapcsolat kiépítése. Abban az esetben, ha ellenőrizni szeretnénk egy céget, a közhiteles cégmásolat tökéletes megoldás lehet. Nyilván nem lehet csak ez alapján ez komoly döntést meghozni, de belátást nyerhetünk a cég történetébe az alapítástól kezdve az aktuális adatokig.
Fontos tudni, hogy cégmásolatból is elérhető az elektronikus és a közhiteles forma. Mint ahogy a cégkivonat esetében, úgy a cégmásolatnál is lényeges, hogy ha megbízható dokumentumra van szükségünk, abban az esetben ne az ingyenesen letölthető verziót válasszuk.
Céges dokumentum árainkról a linkre kattintva tájékozódhat:
https://hitelescegkivonat.com/araink
Hiteles cégdokumentum online igénylése egyszerűen:
https://cegkivonatmost.hu/blog/hiteles-cegkivonat-igenyles-gyorsan