Milyen ügyintézéshez van szükség hiteles cégkivonatra?

A vállalkozóknak nem kell bemutatni, hogy milyen körülményes tud lenni 1-1 céget érintő változás ügyintézése. Számos dokumentációra van szükség ahhoz, hogy bármilyen változást be tudjunk jelenteni, el tudjunk intézni. A sorban állással és várakozással eltöltött hosszú órák mindenki számára elpocsékolt idő, amit nem tud sem a vállalkozásába fektetni, sem pedig a családjával eltölteni. A cégkivonat azok közé a dokumentumok közé tartozik, amelyek szinte biztosan kellenek egy hivatalos ügyintézés során. Sokan nem tudják, hogy egy egyszerűbbnek tűnő feladat, mint például egy telefon vásárlása vagy azzal kapcsolatos ügyintézés során is megnézhetik a vállalkozás cégkivonatát. Ebben a bejegyzésünkben összegyűjtöttük, hogy milyen esetekben kérhetik el a cégkivonatot, így felkészülten és időt spórolva tudunk menni ügyet intézni.

Céges mobileszközök vásárlása

Az egyik leggyakoribb ügyintézés közé tartozik. Az üzleti célra felhasznált mobiltelefonok vásárlása során mindenképpen szükség van a cégkivonatra, meghatalmazott esetében pedig még aláírási címpéldányra, meghatalmazásra is. Törekedjünk arra, hogy ilyen esetben mindig legyen nálunk a kinyomtatott, papír alapú dokumentum, hiszen nem mindenhol fogadják el az elektronikus formátumot. Ennek oka egyébként legtöbbször az, hogy az ügyintézési helyeken nincs megfelelő program az e-dokumentum(es-3 cégkivonat) megnyitására.

Gépjármű vásárlása, átírása

Magánszemélyként már pontosan tudjuk, hogy milyen feladatokat kell elvégeznünk ahhoz, hogy sikeres legyen a gépjármű átírása. A vásárlási folyamat valamivel egyszerűbb, hiszen ott az ügyintézők (jó esetben) megcsinálják helyettünk a szükséges feladatokat. Céges esetben mindig szükségünk van 30 napnál nem régebbi, friss cégkivonatra. Könnyítésképpen, ha épp nem vagyunk nyomtató közelében, a hivatalok fel vannak készülve az Es-3 formátum olvasására, így az e-dokumentumot is el szokták fogadni.

METRO kártya

Kereskedelmi egységek kedvelt bevásároló helye a METRO áruház. A kedvezményekhez és a bejutáshoz is szükség van a kártyára, amit vállalkozó ügyfelek nyithatnak. A személyes adatok megadása itt is kevésnek bizonyul, hiszen a céghez kapcsolódó dokumentumokra lesz szükség. Ide tartozik a cégkivonat is. Az igényléskor legyen nálunk minden fontosabb céges dokumentum és ne felejtsük el időben beszerezni a cégkivonatot is. Mielőtt elindulunk az ügyintézésre, nyomtassuk ki.  

Hol tudjuk őket beszerezni a leggyorsabban?

Nem kell pánikba esni akkor sem, ha épp a kormányablakban ülünk, és szembesülünk vele, hogy nincs nálunk a cégkivonat. Ma már percek alatt elérhető a dokumentum elektronikus verziója, amit azonnal fel is használhatunk. Oldalunkról könnyedén le tudja tölteni a nap 24 órájába.

Ha elakadna, egy korábbi bejegyzésünk lépésről lépésre megmutatja mi a letöltés pontos menete.

Cikkünket még nem fejeztük be, hiszen a sor még folytatódik. Van még legalább 3-4 olyan fontos és hétköznapi céges ügyintézés, amely során jobb, ha nálunk van a cégkivonat. Hogy melyek is ezek? A következő bejegyzésünkből hamarosan kiderül!

Korábban három nagy, vásárlással és kereskedelemmel kapcsolatos témakört érintettünk, ahol segítségképpen megadtuk azt is, hogy ezeken a helyeken a cégkivonat mely formátumát preferálják. Igyekszünk most is a lehető legalaposabb információkat átadni annak érdekében, hogy a következő ügyintézés gördülékenyebben és problémamentesen működjön!

Hol jutunk hozzá leggyorsabban a szükséges cégkivonathoz?

Ha nem készültünk fel alaposan az előttünk álló feladatokra, meglepetésként érhet minket, ha egyes helyeken az ügyintézők csak a cégkivonat bemutatása után tudnak segítséget nyújtani. Ezek teljesen legális, teljesíthető kérések. A probléma csak akkor jelentkezik, ha nincs nálunk a szükséges dokumentáció. Az egyik leggyorsabb módja annak, hogy percek alatt megkapjuk a cégkivonatot az, ha weboldalunkról tölti le, mert azonnal e-mailben megkapja a hiteles cégkivonatot. Fontos tudni, hogy ez az opció akkor érvényes, ha a bankkártyás kifizetést választjuk. Ebben az esetben a fizetés után a megadott e-mail címre megérkezik a kért dokumentum. Egy korábbi bejegyzésünkben részletesen írtunk a vásárlás menetéről, de a folyamat nagyon egyszerű, maximum 3 percet vesz igénybe.

Villanyóra átírás

Ha egy cég dinamikusan növekszik, szinte elkerülhetetlen hogy egy új bérleménybe, esetleg vásárolt irodába költözzön. Már ennek az adás-vételi folyamatnak is komoly dokumentációja keletkezik és a sornak itt még nincs vége. A költözés során a közművek átírása kötelezően elvégzendő feladat. A villanyóra átíráshoz fontos, hogy rendelkezzünk a szükséges friss, hatályos cégkivonattal, hiszen kötelező eleme az átíráshoz kötődő dokumentációknak. Az ügyintézés során a kinyomtatott, papír alapú dokumentáció legyen nálunk.

Külföldi partner esetében

A bizalom a legtöbbször még nem alakul ki az első beszélgetések vagy tárgyalások alkalmával. Ez teljesen normális, hiszen itt kapunk először képet a másik cég működéséről, a tulajdonosról vagy munkatársakról. Ha az eltelt idő mégis a közös munkára sarkallja a cégeket, nem árt, ha mindkét fél rendelkezik a legfrissebb, hatályos információkat tartalmazó cégkivonattal. Egy lehetséges szerződéskötés esetében nem csak bizalmat kelt, de információt is szolgáltat a partner cégről. Ha külföldi partnerrel készülünk közös munkára, jó benyomást kelthetünk, ha az adott cég anyanyelvén töltjük le a cégkivonatot. A fent említett két weboldalon angol és német nyelven is megszerezhetjük a szükséges dokumentumot.

Vállalati gépjármű vizsgáztatása

Ahogy eddig olvashattuk, szinte minden céges vásárláshoz, ügyintézéshez szükség van valamilyen formában a cégkivonatra. Nincs ez másképp a vállalati, vagyis céges tulajdonban lévő gépjárművek vizsgáztatása esetében sem. Legyen szó személy-, vagy teherautóról, a megbízott ügyintéző mindenképpen vigye magával a kinyomtatott, friss cégkivonatot. 

Ne feledjük, hogy a cégkivonatok mellett az ügyintézésekhez a legtöbbször meghatalmazás és további vállalati dokumentációk is szükségesek lehetnek. Készüljön fel időben a tárgyalásra vagy az ügyintézésre! Olvassa el korábbi bejegyzéseinket, hiszen mindegyikben hasznos információkat nyújtunk Önök számára!

Bármilyen kérdéssel keresse ügyfélszolgálatunkat, Infoline Register Kft. 70/288-6799-es telefonszámon.